Ha olyan növényeket keresünk kertünkbe, amelyek egész ősszel virágoznak, akkor választhatunk az észak-amerikában honos zsályafélék közül. Színpompás virágaikat és illatos levélzetüket hónapokig élvezhetjük a kertben. Hálás dísznövények, mivel meglepően jól bírják a hazai teleket is. Vízigényük alacsony és kevés törődést igényelnek. Az ősz második felében megjelenő enyhébb éjszakai fagyok mellett is tovább díszítenek.
Íme néhány kedvencem az ősszel is virágzó zsályafajták közül:
A kobalt zsálya >> szeptember közepétől november közepéig hozza élénkkék virágait. Virágai aprók, de teljesen elborítják virágszárait. Fűszerű, finom levélzete jól társítható karakteres növényekkel, mint például a képen látható keskenylevelű yukka.
A bársony zsálya >> élénkpiros virágaival a nyár elejétől folyamatosan színt visz a kertbe. Virágai színárnyalata a nyári hónapokban is különleges, de ősszel talán még szebb a hűvösebb napoknak köszönhetően. Levélzete illatos és a virágai ráadásul ehetőek is.
A brazil kék zsálya >> rendkívül szép árnyalatú virágai a nyár derekán jelennek meg. Zöldcitrom színű levelei kitűnő hátteret nyújtanak a világítóan kék virágoknak.
A mexikói óriás zsálya >> nagyméretű, piros virágait jól kiemeli világoszöld levélzete. Szép formájú levelei igen illatosak. Ez a zsályafajta védett fekvésben és üde talajon nálunk is impozáns méretű növénnyé fejlődik.
A TOVÁBBIAKBAN:
A velencei kutyatej >> érdekes formájú, kékes-zöld levélzete örökzöld, így egész évben díszít a kertben. Elszórtan ültetve kiváló keretnövény és jól társítható számos virágzó évelővel is.
A vattacukor fű >> színes kalászai átlátszó rózsaszín lepelnek látszanak a napos októberi reggeleken.
Az arizonai fukszia >> narancspiros virágait jól kiemeli a háttérben virágzó kobalt zsálya >>. Mindkét növény egész ősszel virágzik és együtt ültetve különleges színkavalkádot képeznek a kertben; még ilyenkor a szezon végén is.
A korai méhbalzsam >> májusban már elvirágzott, de elszáradt virágaival és az időközben barnásvörös színűre változott levélzetével utána még hónapokig díszít.
A ribizlivirág >> rendkívül hosszan, májustól novemberig virágzik, ha minden virágzási ciklust követően szárait rendszeresen, kb. az 1/3-val visszavágjuk. Eperfagyi szín a kertben; október végén.
Az olasz szalmagyopár ezüstös levélzete elképesztően csillog az őszi napsütésben. Érdemes bejárat vagy kerti út mellé ültetni, így szürkületben vagy borúsabb napokon sem kell botorkálnunk; szépen megvilágítja előttünk az utat.
A lisztes zsálya még ősszel is rendületlenül hozza liláskék virágait, melyeket ilyenkor jól kiemelnek a környező fákról lehullott sárgás levelek.
A kertekből az első komolyabb fagyokat követően eltűnnek majd a virágszínek. Egy kertnek persze a téli hónapok alatt sem kell unalmasan kinéznie...
A piros yucca >> rendkívül hosszan (május-november) virágzó, alacsony vízigényű szoliternövény, mely a kert napos, száraz részein érzi otthon magát. Levélzete örökzöld, de nem szúrós. Törődést egyáltalán nem igényel. Kezdetben lassan növekszik, de türelmünket a következő évtizedekben feltétlenül meghálálja.
Amikor eltűnnek a virágszínek a kertből, akkor olyan karakteres, örökzöld növényeké lehet a főszerep, mint a keskenylevelű yukka.
KÖVETKEZŐ BLOGBEJEGYZÉSÜNK: 2012.11.30.08:00