A borsófürt >> impozáns méretű, bokros növekedésű évelő növény. Rendkívül mély és szerteágazó gyökérrendszert fejleszt. Ebből minden évben egyre növekvő számban törnek elő a 120-150cm magas, felfelé ívelő virágszárak, amelyek körül 90-120cm széles, sűrű, kékes-zöld levélzet fejlődik a tavasz közepétől.
Májusban hozza mély árnyalatú, kékes-lila, csillagfürtszerű virágait, melyek 3-4 hétig díszítenek a növényen. Csak az ültetés utáni harmadik, negyedik évtől virágzik intenzíven és éri el kifejlett méretét, de úgy hiszem megéri a várakozást!
Igénytelen és szívós. Gyakorlatilag semmilyen törődést nem igényel azon kívül, hogy késő ősszel vagy kora tavasszal az előző év elszáradt virágszárait a földtől pár centire vissza kell vágnunk.
A borsófürt >> rendkívül hosszú életű évelőnövény, nem ritkák a 100 éves példányok!
Próbáljunk ültetéskor végleges helyet találni számára, mivel a mélyrehatoló gyökérzet miatt később nem igazán átültethető.
A borsófürt >> szoliternövényként, formális vagy bujább virágágyásba de akár nagyobb cserjék elé ültetve is jól mutat. Ha nyáron virágzó talajtakaró növényeket ültetünk köré; az jól kiemeli szép formáját.
Legszebben napon, közepes tápanyagtartalmú, üde talajon fejlődik, de jól alkalmazkodik a száraz, sovány talajhoz is. Hálás növény; ritkán támadja meg élősködő vagy betegség.
A TOVÁBBIAKBAN:
A császár új ruhája
Valaki vagy inkább valami új ruhát kapott...
Nem megmondtam!...Egy élénk színű "fal" szépen kiemeli majd a környező növényzetet.
Tarka levelű yukka, babér és a frissen festett kapu. Űdítő színek a kertben; nemcsak a vidámabb hónapokban, hanem télen is.
A kert bejárata így meghittebb és egyben hívógatóbb is lett.
Persze vigyáztunk, hogy ne vessük el a sulykot.
De vajon honnan jött az ihlet? ...Hmm, talán.
Szobai hangulat a szabadban...
Még több kék a virágzó kerti rozmaringnak hála.
Hűvös az április, ezért még kevés a virágszín. A változatos lombozat persze ilyenkor is segít.
KÖVETKEZŐ BLOGBEJEGYZÉSÜNK: 2012.04.27.08:00