Eltérő formájú és színű levélzet társítása ott is színt visz a kertbe, ahol éppen még nem nyíltak ki a virágok vagy esetleg nem is ültettünk.
A nagyobb levelű növények erőteljesebb megjelenését lágyítja, ha melléjük apró vagy keskeny levelű növényeket ültetünk. Ellentétek párosítása természetesebb hatást kelthet.
Különösen hosszan díszítenek azok a növénytársítások, ahol örökzöld növények kerülnek egymás mellé. Keskenylevelű yukka (Yucca glauca) és az ezüstös levelű olasz szalmagyopár (Helichrysum italicum).
Eltérő levélzetű - az év folyamán később virágzó - növényekkel teli évelőágyás már tavasszal is érdekes látványt nyújt, pedig még nem is látható az a bizonyos virágözön.
Az összhatást mindig lágyítja, ha a csoportba apró, vékony levélzetű vagy bugavirágzatú növények is kerülnek.
Hegyes, lándzsa alakú levelekkel, evvel ellentétesen, erőteljes, drámai hatást érhetünk el.
A finom levélzetű növények pld.: díszfüvek ugyanakkor képesek optikailag növelni a teret a kertben. Ezért ültetésük különösen hasznos kisebb kertekben.
TOVÁBBIAKBAN:
Borsófürt, harangláb, A légy,
egy szitakötő, ki köpköd a kertben?,
ribizlivirág és a méhbalzsam…
A kék borsófürt >> most már napokon belül kivirágzik. Finom levélzete és a virágzást követően kifejlődő kékes-fekete magházai őszig díszítenek.
Az arizonai harangláb >> első virágai. Ez a fajta jól bírja a száraz talajt és az erős napot is. Kb. 3 hónapig virágzik és igen hosszú életű növény.
Átváltozás közben...
Sárgatorú szitakötő (Sympetrum meridionale) egy fügebokor ágán...
De ki köpköd a kertben?
Hát a tajtékos kabóca...
Tajtékos kabóca
A réten járva egyes növények szárán különös dolgot figyeltünk meg. Feltűnő, habos fehér nyáltömeg borította őket. Mint megtudtuk ez a kabócanyál, amely fejlődő kabócalárvákkal van tele. A kifejlett kabóca (imágó) a habból bújik elő. Addig azonban tajtékszerű, a nép által kakukknyálnak nevezett burokban fejlődik. A hab nem más, mint ürülék, amelyet a kilégzéskor távozó levegővel habosra fújnak fel. Egész lárvakorukat ebben töltik, és úgy vesznek levegőt, hogy potrohuk végét kidugják a tajtékból. A hab megvédi őket a kiszáradástól és az ellenségeiktől.
Forrás: http://www.tomorkenygimn.hu/kikapcs/tanosvenyek/zsombo/5.%20allomas/kaboca.htm
A ribizlivirág >> is elkezdett nyílni. Ha néhány hetente visszavágjuk, akkor őszig virágzik.
A korai méhbalzsam >> jól bírja a félárnyékos, száraz fekvést is. Illatos levélzete egész szezonban szépen díszít.
KÖVETKEZŐ BLOGBEJEGYZÉSÜNK: 2011.05.27. 08:00