A nyár második felében általában már kevés az öntözés nélkül is díszíteni képes és szépen virágzó évelő vagy fél-cserjés növény. Azok, amelyek erre képesek, igen ellenállóak.
Az eltérő levélszínű és -formájú tarka levelű yukka és a bíbor pletyka társítása szinte az egész szezonban könnyedén pótolja az élénk virágszíneket...
A barátcserje >> virágzása a legforróbb hetekben sem csökkent. Délszaki származásának köszönhetően rendkívül szárazságtűrő növény.
Színes levélzetű növények társításával hónapokig színt vihetünk a kertbe...
A texasi kolibrivirág >> június közepe óta virágzik. Ha ilyenkor szárait a felére visszavágjuk, akkor ősszel ismét gyönyörködhetünk málnaszínű virágaiban. Levélzete rendkívül illatos és jó szúnyogűző is.
A mexikói kétszínű zsálya >> hosszú száraival már készülődik, hogy szeptember második felében virágba boruljon. Érdemes a nyár folyamán 1-2-szer kissé visszavágnunk, így a növény formája virágzás idején tömöttebb marad.
A kínai selyemmirtusz >> virágpompája ilyenkor még nem lankad. Imádja a meleg nyarakat és déli fekvésben érzi jól magát.
Az évelő kék borsófürt >> a nyár elejére méretes növénnyé fejlődik. Májusi virágzását követően az ősz végéig finom levélzetével és feketés magházaival díszít.
Használjunk sok levelével is díszítő növényt!...Higgyük el, jutalmunk nem marad majd el.
Az új-mexikói szivarcserje >> zöld lombozata a legszárazabb és legforróbb nyarakon is jól tartja élénk színét és formáját. Friss, üde külsőt kölcsönöz augusztusban is a kert ezen részének.
A kéklevelű fáklyaliliom kékes-zöld, ívesen széthajló levélzetét jól kiegészíti a kövirózsák eltérő alakja és vöröses színe.
A nyugati ligetszépe >> sárgás virágait, kisebb szünetekkel május eleje óta hozza.
A csokoládé virág >> szintén rendkívül hosszan, májustól az ősz közepéig virágzik. A csokoládéillat a reggeli és a délelőtti órákban a legintenzívebb.
Az észak-amerikából származó nyugati vasfű >> kissé durva megjelenésű levélzete ellenére hasznos évelő az augusztusi virágágyásban. Feltűnő, lila virágai vonzzák a lepkéket és a méheket.
Az őszi munkálatokig most már nyugodtan lazíthatunk...
KÖVETKEZŐ BLOGBEJEGYZÉSÜNK: 2012.08.24. 08:00